Frissítve máj. 30-án: csakis a bojkott!

A kormány szóvivője a Klubrádióban ma azt állította, az ellenzéki pártok érdemi válaszadásra szólították föl a polgárokat. S bár egy pillanatig sem gondolom, hogy a mai hatalom bármelyik képviselője bármilyen kérdésben bármikor is igazat akarna mondani, most mégis zavarban vagyok: "az ellenzéki pártokról" ezt a hülyeséget minden további nélkül el tudom képzelni...

Pedig lehetetlen, hogy ne értenék: az orbáni szélhámosság a demokrácia alapkérdését érinti. Mert túl azon, hogy e hatalom akkor is hazudik, amikor kérdez; túl azon, hogy a kérdések stupidak is, nem csupán félrevezetők - érdemi választ adni rájuk lényegében lehetetlen; szóval, minden fontos vagy kevésbé fontos kritikán túl látni kell: az itt a kérdés, milyen társadalomban gondolkodunk. Tagolt, bonyolult struktúrában, nyilvános érdekképviseletben és -egyeztetésben; autonóm szakmai és tudományos szférákban (akkor is, ha a "tudományos hatalom" - ahogy azt a Duna Tv-n adott négyrészes prolitápból megtudhattuk - idegen érdekeket szolgáló, nemzetellenes valami...), vagy pedig földöntúli izék által földöntúli izékbe avatott Örökös Vezetőben, aki - ha éppen Kedves - le-lehajol az ő szeretett népéhez, megtudakolandó, bölcsnek, kedvesnek, szeretettnek tartják-e...

Maga a forma, az eljárás akkor is elutasítandó, ha a kérdések lényegiek, jól megfogalmazottak - de hát erről sincs szó. Nincs komoly érv az ellen, hogy a demokratikus pártok ezt a jó királyt vagy legalábbis jó és kegyes kormányzót idéző, feudális bűzű és fasisztoid gesztust minden megalkuvás nélkül visszautasítsák!

A kérdések ismerete nélkül is azt gondoltam: ezért az eljárásért szembeköpés volna a méltó válasz. Olvasván a kérdéseket: úgy kellene a Kedves Vezetőt szembe köpni, hogy az beborítsa egész pofátlan pofáját...

*

Május 28.

A Kedves Vezető ismét lehajol az ő népéhez, hogy bölcs, megértő, szeretetet sugárzó mosollyal megérdeklődje, hányan szeretik még őt.

Igen, ez a "konzultáció"  közpénzből megcsinált személyes és pártérdekű közvélemény-kutatásként is értelmezhető. S amíg a Fidesz ilyesmit megtehet, nem csodálható, ha nincs szüksége normatív állami támogatásra - s amire neki nincs szüksége, azt elvenné másoktól is...

De - sajnos - sokkal több, ami történik, mint e meglehetősen közönséges szélhámosság, amelyet azért jogállamban az illetékesek büntetőjogi szempontból is megvizsgálnának.

Azt is csak futólag jegyzem meg, hogy két-három ilyen "konzultáció" elhagyásából simán összejönne annyi pénz, amennyit a pártoktól akarnak elvenni...

Másról van itt szó.

A demokrácia intézményeinek és becsületének további, következetes rombolásával és ezzel összefüggésben pofátlan néphülyítéssel van dolgunk. Rögtön le is kell szögezni: az a nép, amely ennyi tapasztalat után továbbra is hajlandó hülyülni, megérdemli sorsát. Mert normális helyen "a nép" a hozzá lehajló Kedves Vezetőjét, kihasználva a pozíció adta lehetőséget, tökön rúgná, bizony... De legalábbis elfordulna tőle.¹

Orbánia azonban abnormális ország.

*

Centrális erőtér van, bölcs vezető van, disznók különbizoccsága, mely gondosan mérlegeli a nép érdekeit, szintén van. Mit kezdene ilyen ország az egyeztetések intézményesített, nyilvános formáival? Csak vinnék a pénzt, rosseb! Nem sokkal egyszerűbb, ha a Kedves Vezető megbízottai - ismeretlenek a zembereknek, de a K. V. bizonyára ismeri őket - megfogalmazzák a legfontosabb kérdéseket, mégpedig úgy, hogy a válaszokkal ne lehessen nagyot tévedni?

Ahol minden ilyen flottul megy, mi a faszt kezdenének a zemberek az érdekvédelmi szervezetekkel; mi szükségük volna ilyen-olyan szakmák intézményeire?  A médiákban folytatott nyílt eszmecserékre? Pártokra?! - horribile kimondani is!

Ki-ki maga találhatja el a várt választ - és nagyon jó az is, hogy nem tudják egymást befolyásolni, nem zavarják meg egymást defetista kételkedéssel, tudóskodó töprengéssel, értelmiségieskedő vitákkal.

Megkapják a Kedves Vezető kérdéseit, és Neki magának válaszolnak - olyan ez, mintha beszélhetnének Vele; mintha befolyásolhatnák Őt - csak arra nem szabad gondolni, hogy eldöntött kérdésekről érdeklődik. De ha gondol rá valaki: hát az is Kedves tőle! vagy nem..?

Visszaküldöm a kérdőívet, és a továbbiakkal nem kell törődnöm, hisz a korábbiakkal sem törődtem - minden megy a maga útján. Nem tudom, kik és milyen módon értékelik, de nem is érdekel: azt sem tudtam, kik állították össze a kérdéseket. Nem tudom, mi lesz a beküldött válaszok, rajtuk az adataim sorsa, de abban biztos lehetek, hogy a Kedves Vezetőnél, az általa megbízottaknál a lehető legjobb helyen lesznek.

S ez a nyugalmi állapot már-már maga a boldogság. Vannak persze, akik értetlenkednek, berzenkednek, sőt: idegen érdekekért ügynökösködnek, a bankok mellé állnak - de rájuk is szükségem van, hogy élvezhessem nyavalygásukat, ismétlődő kudarcaikat.

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

(József Attila: Eszmélet, 11.)

**

¹Butaságokat írtam, persze: normális helyen Kedves Vezetők labdába sem rúghatnak...